Kik is vagyunk mi?

Mi vagyunk az életetek sója, a mindennapi kenyér, a betevő falat, az épülő út, az otthon melege. Arcunkat láthatjátok a víz tisztaságában, a bor pirosában, hangunkat hallhatjátok a villamos csengetésében, a vonat kattogásában. Gyógyító kezeinkkel ápolunk titeket a szükség óráján születésektől halálotokig. Mégsem vesztek rólunk tudomást...bár tudjátok, hogy létezünk...tudnotok kell, hiszen nélkülünk nem lennétek ti sem.

De most akkor kik is vagyunk mi?

Azok az emberek akiknek a hátán pöffeszkedik ez az ország és akiknek a türelme, jámborsága és kemény munkája lehetővé teszi azt a fertőt és mocskot, amiben megtapadva a mai magyar valóság tohonya, élősdi csürhéje füle botját nem mozdítva gőgösen feszít. Ezekkel az emberekkel senki nem foglalkozik, mert olyanok vagyunk nektek, mint a levegő. Természetesnek veszitek a jelenlétünket és úgy gondoljátok nektek ez jár...minden jár azon oknál fogva, hogy megszülettetek. De itt nem álltok meg, de nem ám...merészségetek határtalan és nem átallotok magatokról többet gondolni, mint azokról, akiknek a vérét szívva cseperedtek, növekedtek.

Miért nem láttok minket?

Láthatatlanok vagyunk születésünktől halálunk napjáig. Csecsemőként a szüleink gondoskodnak rólunk, mert ez az emberi faj történetében évezredek óta így szokás...rólatok is sajnos a mi szüleink gondoskodnak. Gyermekként csak a közeli játszótérre megyünk le, mert különben ti megvertek minket. Hétköznap óvodában, később iskolában vagyunk, ahova szüleink hordanak bennünket, mert különben ti megvertek minket. A délutánjainkat tanulással és képességeink fejlesztésével töltjük, szórakozni egyáltalán nem, vagy csak keveset járunk, mert a diszkóban ti megvertek bennünket. Ha az évek során kapott veréseken okulva erősekké, ellenállókká válunk ti kést rántotok és az életünket veszitek.

Az iskolai évek átvészelését követően mi munkába állunk. Nincs szükségünk a segélyre, nem követelünk habzó szájjal semmit...MEGTEREMTJÜK! Dolgozunk reggeltől estig és a hétvégét szeretett családunk körében töltjük. Az otthonunkat hosszabb időre nem nagyon merjük elhagyni, mert ti kifosztotok bennünket és elveszitek mindenünket. Értékeinket trezorban, vagy otthon őrizzük, mert az utcán ti elveszitek tőlünk és akár az életünket is kioltjátok érte. A közlekedési eszközökön lesütött tekintettel, csendben utazunk, mert különben ti megvertek minket, Figyelmünk egy percre sem lankadhat, mert ellopjátok értékeinket. Gyűlöljük a telet, mert korán sötétedik és félünk hogy a munkából hazafelé veletek találkozunk, ezért inkább ülünk 2 órát a dugóban lezárt ajtók mögött. Autóinkkal nem merünk az utcán parkolni, drága garázst vagy parkolót bérelünk neki, mert különben ti kárt tesztek benne vagy ellopjátok. Az erdőbe gyermekeinkkel kirándulni és nem fát lopni, vadat ejteni járunk, miközben abban reménykedünk, hogy nem a szomszédunkban támad kedvetek szalonnát sütni.

Szexuális életünket nem az utcán, hanem a hálószoba magányában ünnepeljük párunkkal. Nem vonulunk fel kazuárnak öltözve kamionokon rángatózva bizarrabbnál bizarrabb rigmusokat skandálva, a körülöttünk élőket szándékosan provokálva.

Tisztességesen fizetjük az adót és a járulékainkat, az orvosnál mégis ti mentek be előbb. Annyi gyermeket vállalunk, amennyit tisztességben fel tudunk nevelni, nem várjuk el, hogy más tartsa el őket és nem fejpénzért hozzuk őket a világra. Számunkra a család szó nem azt jelenti, hogy a börtön elé járunk egymásért, a kiskorúakra nem potenciális tolvajként tekintünk és az asszonyainkat nem állítjuk a sarokra.

A számláinkat befizetjük, nem halmozunk fel elmaradást és nem vesszük igénybe illetéktelenül a közművek szolgáltatásait. Az általatok felhalmozott hiányt áremelés formájában évről évre kifizetjük, hogy ne fagyjatok halálra és legyen mivel áram alatt tartani a plazmatévéiteket.

Nyugdíjunk nem lesz, bár fizetjük...a ti létfenntartásotokat valamiből finanszírozni kell, mivel egész életetekben egy lapátot meg nem fogtok és egy téglát arrébb nem raktok ezt mind mi fizetjük. Nyugdíjas éveinket félelemben töltjük, reménykedünk, hogy nem törtök be otthonainkba és nem veszitek el az utolsó forintjainkat, a nehezen megtermelt zöldségeinket, felnevelt állatainkat és ami a legborzasztóbb, hogy csak a Jóisten véd meg bennünket attól, hogy kedvetekre barbár állatok módjára szétverjétek ősz koponyánkat.

Ha védekezni próbálunk és megpróbálunk benneteket otthonainktól távol tartani, akkor jogvédők lepnek el minket és rasszizmusról, kirekesztésről beszélnek, miközben a média negatív hangvételű riportokkal hergeli ellenünk az egész világot. Ha harcolunk és nem tartjuk oda a másik orcánkat is annak vagy halálos szúrás vagy faji alapon elkövetett bűncselekmény a vége. Ha megvédjük javainkat és ti lopás közben megsérültök, akkor az akár a munkahelyi baleset, kártalanításra szorul, minket pedig elítél a bíróság. Ha csak ki merjük mondani mi is itten az igazság mellettetek szimpátiatüntetést szerveznek és minket náciknak bélyegeznek.

Végezetül mi nem fegyverként használjuk a múltat, nem dörgöljük egy nép orra alá sem napi szinten sem 56-ot, sem 48-at. Megbékéltünk a múltunkkal és építkezni próbálunk belőle. Ezt teszitek ti is de sajnos a szó szoros értelmében...állandó bűntudatot keltve kiéneklitek a szánkból a sajtot és az ellentmondást börtönnel szankcionáljátok...Tudatosan értéktelenítetek el mindent, ami számunkra fontos és nemzeti jelképeinket egy népirtó eszme égisze alá rendelitek. Megszálljátok a médiát, a színházat, a köztereinket és erkölcsi/szellemi métellyel fertőzitek az embereket.

Kik vagytok ti?

Nem ismeritek a szokásainkat, nem tisztelitek a törvényeinket, nem vesztek részt a közösségünk építésében sem tettlegesen, sem hallgatólagosan, sok esetben a nyelvünket sem beszélitek rendesen... ti tehát 'idegenek' vagytok. Abból is a legrosszabb fajta, mert hála és csendes együttélés helyett romboltok, pusztítotok magatok körül. Gőgösen randalíroztok a mi országunkban és feldúljátok az életünket, roskatag tetvekként ránktelepedve parazitái vagytok ennek a nemzetnek.

Míg nektek 'idegeneknek' jogvédők, politikusok, intézmények, szervezetek, alapítványok és a média jutottak, addig nekünk be kell érni az el nem ismert igazunkkal, a bennünk lévő erővel, tartással és a reménnyel, hogy eljön az elszámolás napja, amikor a fehér újra fehér lesz és a kerek újra kerek, mert elegünk van!