"Egy elefánt soha nem felejt!"

Készülvén a 2014-es holokauszt emlékévre gondoltam számot vetek a jelen helyzettel és megvizsgálom mi várható ettől az "epekedve várt" esztendőtől, illetve szeretném megvizsgálni a zsidó-magyar békés együttélés gátjait és buktatóit. A média, a politikusok és tán még a tavasszal visszatérő fecskék gondolatai is állandó jelleggel e téma körül forognak, így ha szeretném se tudom kikerülni. Minden nap bűnösnek kell éreznem magam, megbánást kell tanusítanom és szembesülnöm kell egy olyan történelmi eseménnyel, amely 70 éve történt és még a nagyszüleim is csak gyerekek voltak akkoriban. Minden antiszemitizmus, ami zsidó érdkeket sért. Azt gondolom, hogy politikai hovatartozástól függetlenül felmerül az emberben a kérdés, hogy miért van erre szükség? Nem akarok összeesküvés- elméleteket boncolgatni, a célomat úgy gongolom elég jól kifejezi a következő Beatrice dalszöveg-részlet:

Ó, mondd Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd miért van ez?
És mondd meddig tart ez még?

Mi is a bűnünk?

A téma marha kényes és egy ideje böri is jár nem csak a tény tagadásáért, hanem jelentősége kisebbítéséért is. Mivel ez egy blog, vagyis egyfajta sajtóorgánum ezért hála az idegen lobbinak és "honatyáink" engedelmességének nagyon kell vigyáznom mit írok ide. Nem szeretnék se ötször a Dohány utcába se egyszer Auschwitzba zarándokolni a bocsánatért, ezért a részletekbe nem megyek bele és számszerűsíteni sem fogok semmit, mindenki azt a verziót fogadja el amelyiket akarja (persze csak csendben). Ami vitán felüli az az, hogy faji alapon zártak gettókba, hurcoltak el és semmisítettek meg embereket egy olyan mindenki számára sötét időszakban, amikor az egész világ háborúban állt. Nem egyedi eset ez a tömeges igazságtalan mészárlásra. A spártaiak a nyomorék gyermeket a Tajgetoszba vetették, a rómaiak üldözték a keresztényeket és magát Jézust is megfeszítették. A keresztes hadjáratok muszlimok százezreinek életébe került, az inkvizíció mágjái pedig Európa szerte lángoltak évszázadokon át. Bűnösebb-e a faji alapon elkövetett gyilkosság annál, hogy egy ártatlan csecsemőt a szakadékba hajítunk pusztán azért, mert nem tökéletesen egészséges? Kisebb-e a bűn ha valakit azért égetünk meg, mert nem úgy vélekedik, ahogy mi? Azt gondolom nem kellene különbséget tenni emberek módszeres kipusztításánál az egyik és a másik indok borzasztósága vagy súlyossága között. Az a tény, hogy egyik vagy másik rémtett egy adott egyénnek vagy népcsoportnak jobban fáj a másiknál cáfolhatatlan, de vajon célt ér-e az a propaganda, amely a mindenki számára ismert események sorozatos felhánytorgatásával és a bűnösök leszármazottainak orra alá dörgölésével, szünni nem akaró kártérítési követelésekkel operál? Az ép elméjű érintettek nyilván nem szeretnek állandóan szembesülni saját tragédiájukkal, mi sem tartunk hetente halottak napját. Nem érzem magam bűnösnek, ahogy nyilván a mai Róma, Spárta lakossága vagy a római pápa sem. Igaz ezek a tettek régebbre nyúlnak vissza, de akkor kérdezem én mennyi idő alatt évülnek el az ilyen dolgok...egyáltalán elévülnek-e? Az ilyen eseményekre és áldozataikra emlékezni kell, de vajon nem mélyíti a két nép közti szakadékot, ha az egyik felet állandó bűnbánásra és hajlongásra kényszerítik?

Mit tettünk eddig a bocsánatért?

Felsorolni is képtelenség ezért csak a legjelentősebb próbálkozásokat emelem ki.

- A római pápa valamint szinte az összes európai állam miniszterelnöke, államfője, királya és királynéja több alkalommal is bocsánatot kért.

- Az érintettek kártalanítást kaptak a Német Szövetségi kártalanítási törvény alapján, valamint rendszeres nyugdíjkiegészítést kapnak többek közt a magyar államtól is.

- A holokauszt nemzetközi emléknapja január 27.

- A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja április 16. Ez egyébként egybefonódik az Élet menete nevet viselő felvonulással, melyen politikusok és közéleti szereplők kötelező jelleggel képviselik a magyarságot.

- A magyar kormány 2004-ben létrehozta a Holokauszt Emlékközpontot, melyben rendszeres megemlékezések zajlanak közpénzből.

- 2013 január 1-jétől a kabinet léterhozta a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságot és ezzel párhuzamosan a nyugdíjkiegészítéseket 50%-al megemelték. További 50% emelés esedékes 2014.január 1-től.

- Számtalan szobor, emléktábla, emlékmű városszerte.

- Rendszeres témával kapcsolatos cikkek, riportok, elmélkedések a közmédiában.

Úgy tűnik, hogy alaposan tesznek azért nehogy feledésbe merüljön és akár egy hetet le tudjunk úgy élni, hogy ne kelljen szembenézni míly súlyos bűn is nyomja a lelkünket.

Mi teszünk jelenleg?

A fenti (közel sem teljes) lista ellenére az elégedetlenség kézzel fogható a károsultak és leszármazottaik részéről. Külföldi bíróságokon kapitális összegekre perelik többek között a MÁV Zrt.-t és a magyar államot, a károsultak gyermekei is kártérítésekért folyamodnak a szüleiktől hallot rémtörténetek okozta lelki trauma kompenzálásaként. Ilyen és ehhez hasonló nonszenszek látnak időről időre napvilágot. A mohóságnak nincs gátja és már pofátlan méreteket ölt. Mennyit ér egy halott nagypapa vagy nagymama? A gesztust megkapták, elhangzott a bocsánat vagy egymilliószor. Mit lehet itt még tenni? Az arcátlan követelések csak antiszemitizmust szülnek.

Valami hülyegyerek szavakkal inzultál egy visszavonult főrabbit és a hír elönti a médiát, a MAZSIHISZ felkiállt, Áder János közleményben szólít fel elhatárolódásra, majd személyesen keresi fel az áldozatot. Ez eddig rendben is van, mert én sem támogatom védtelen, gyenge idős (zsidó) emberek nyílt utcán történő szidalmazását, mert ez magyargyűlölethez vezet, de hol van az elnök úr amikor az időseket saját otthonukban verik halálra? Hol van az elnök úr, amikor az utcán azt üvöltik, hogy megdöglesz büdös magyar(néha paraszt)? Tisztelettel kérdezem, hogy ha ennyire rá tetszik érni, hogy bokros teendői közepette sikerült időt szakítani a főrabbi előtti hajlongásra, ugyanakkor a magyar áldozatokért eddig egy szó nem sok annyi sem hagyta el a száját, akkor hogy meri magát Magyarország köztársasági elnökének nevezni? Kisebbségi ombudsmannak elmenne... A zsidó ügyek kiemelten kezelése antiszemitizmust szül.

A Magyarország-Izrael barátságos mérkőzésen pár huligán kinyilvánította a véleményét a zsidókról, melynek természetesen példás büntetés lett az eredménye és a magyar-román tétmeccs zárt kapuk mögött kerül megrendezésre. Csányi Sándor kiejelentése: "Felvételek alapján beazonosíthatók az elkövetők, megpróbáljuk polgári peres eljárással behajtani a kárt" alapján azonosíthatók a rendetlenkedők. Őket tiltsák ki a lelátókról de egy életre, mert a sport az ne legyen helye semmilyen indokolt vagy indokolatlan gyűlölködésnek, ami magyargyűlöletet eredményez. Az egész országot, a teljes magyar focit büntetni úgy gondolom nem megoldás, nem fékezi meg az ilyen viselkedést, csupán minden szurkoló szívében antiszemitizmust gerjeszt.

Anno Simon Peresz mosolyogva kijelentette, hogy felvásárolják Manhattant, Magyarországot, Romániát ... és nincsenek problémáik. Mikor kérdőre vonták az üggyel kapcsolatban annyit mondott, hogy ja nem úgy gondoltam és ezzel el volt intézve. Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő parlamenti felszólalását követően szabályos pánikhangulat uralkodott el és annak ellenére, hogy a képviselő elnézést kért és helyesbítette kijelentését világra szóló hiszti kerekedett az ügyből és sárgacsillagozás meg példátlan politikai összefogás lett az ügyből. Senki sem törődött a helyesbítéssel, csak azt hajtogatták, hogy "nácik haza!". Azt, hogy Gyöngyösi véletlen szólta-e el magát vagy valóban a zsidó származású embereket akarja listázni csak ő maga tudja, a kijelentés mindeképpen helytelen és kerülendő mert magyargyűlöletet szül, de ugye nem gondoljuk komolyan, h Simon Peresznek csak a nyelve botlott? Az embernek az az érzése, hogy az senkit nem zavar, hogy megvesznek kilóra minket, csak az a baj, hogy ha valaki tudni szeretné, hogy a honatyáink között kinek és milyen kettős állampolgársága van...A kettős mérce antiszemitizmust szül.

Alig köszöntünk el a Raul Wallenberg emlékévtől máris készülünk a 2014-es holokauszt emlékévre. A 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulóján annyi történt, hogy megírták az újságok, hogy lehet sörrel koccintani, itt meg egy évvel előtte megkezdődik a készülődés (természetesen közpénzből). A magyar hagyományok, jelképek, ünnepek elszürkítése, elhanyagolása a holokauszthoz képest antiszemitizmust szül.

Az iskoláinkba a gyerekeinket holokausztról szóló oktatási anyaggal bombázzák, kötelező zsinagógalátogatást szerveznek, megemlékezésekre, emlékműavatókra hordják őket. Nem az a baj, hogy hallanak erről, hanem, hogy már egész fiatalon próbálják belénkoltani a bűnös vagy, megbánással és örök vezekléssel tartozol gondolatot.
Elég beleolvasni a Yad Vashem intelmeibe, melyeket tanárok és diákok számára készítettek
(http://www1.yadvashem.org/yv/en/education/languages/hungarian/ceremonies/emleknap.asp)
Miért nem lehet a holokauszt egy történelem óra témája és passz? Mi teszi ezt fontosabbá a történelem bármely más szörnyűségénél? Miért nem elég, hogy erre az eseményre külön iskolai megemlékezést szerveznek minden évben? Tiltakoznak Wass Albert, Nyírő József és minden olyan iró/költő ellen, akik nem mézesmázos térden csúszással közelítenek a témához és kritikusak a zsidó néppel szemben. Bezzeg Kertész Imre előtört a semmiből, 2001-ben senki sem tudta kicsoda, 2002-ben irodalmi Nobelt kapott (bár nem egy szakértő szájából hallottam, hogy a Sorstalanság irodalmi értéke valahol a szar és az én verseim között vannak) és 2003-ban nekem érettségi tétel volt! Olyan írók/költők szerepelnek a magyar irodalmi tananyagban, mint a nyíltan magyarellenes műveket publikáló Spíró György és Eszterházy Péter.

„A magyar genetikusan alattvaló. (…) A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”

A fenti idézet egy Kossuth-díjas, József Attila-díjas, Magyar Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett budapesti díszpolgár(időközben ezért a cikkért, megvonták tőle a díszpolgári címet), Kertész Ákos tollából pattant ki. Ehhez nincs mit hozzátenni, talán csak annyit, hogy az említett "úriemberek" mind zsidó származásúak. A zsidó szerzők magyar népről írt szidalmaival szembeni tolerancia és a magyar írók zsidókról alkotott véleményének mérlegelés nélküli elutasítása antiszemitizmust gerjeszt. Természetesen szélsőségesen zsidóellenes íróknak sincs semmi keresnivalójuk a tananyagban, vagy a Kossuth-díjasok között, hiszen ez magyarellenességet szül(Wass Albert és Nyírő József nem tartoznak ide).

A pohár már igencsak tele

Az az igazság, hogy a magyarnak elege van...elegünk van a szűnni nem akaró követelésekből, a hiperérzékenységből, az állandó holokausztozásból. Akárhogy próbáljuk jóvá tenni nem megy, azt mondják nem lehet. Rendben, de ha nem lehet akkor viszont ne erőlködjünk, hanem fogadjuk el, hogy ez örök tüske a szemükben és éljünk együtt ezzel. Ne licitáljunk itt önmagunk hajbóklásaira, húzzuk meg a határt, hogy ennyi és nincs tovább. Állítom az antiszemiták jelentős része nem azért az ami mert valóban a zsidó fajjal van gondja, hanem ez a gusztustalan nyomulás és örök bűntudatkeltés forgatja a gyomrát. Ha Magyarországon elhangzik az a mondat, hogy "Utálom a zsidókat!" az igen nagy százalékban ennek a propagandának és nem a zsidó népnek szól. Az emberek természetes reakcióként azonosítják érzéseiket a zsidógyűlölettel.

El kéne tehát gondolkodni mindkét félnek, hogy mi az ami a két nép békés együttélését elősegíti. Az, hogy évről évre több a kárpótlás, a megemlékezés, felvonulás, az emlékmű és a zsidó ügyeket kiemelten kezeljük a magyar ügyekhez képest úgy gondolom nem tesz jót és antiszemitizmust gerjeszt. Az így kialakult zsidóellenes közhangulat pedig magyarellenességhez és az egész társadalom elítéléséhez vezet. Ha ezt be tudná látni a zsidó közösség és a politikai elit, akkor 10 éven belül gyakorlatilag magától megszűnne az antiszemitizmusnak nevezett természetes reakció. A zsidóságnak el kellene fogadni, hogy ez itten Magyarország és itt az első, második és harmadik helyen a magyar nép érdeke szerepel, minden más ezt követi. Ez nem antiszemitizmus, egyszerűen ez a mi országunk és nem a zsidó érdekek a legfontosabbak (vagyis így kéne lennie). Ha hozzám vendég jön nem ő fogja berendezni a nagyszobát. Ha nálam lakik már 2 hete és nagyon zavarja a fotelem akkor is csak annyit tehet, hogy illedelmesen megkérdezi, hogy elmozdíthatja-e? Mivel én szívélyes házigazda vagyok és nem szeretném, hogy ne érezze jól magát megkeresem azt a megoldást, ami mindkettőnk számára elfogadható. Viszont ha felrúgja a fotelem és ordítva rasszistának, antiszemitának és rohadt nácinak nevez amikor felállitom, akkor bizony elkezdem őt utálni.